Schlauszky Szilárd évek óta észleli a hódok jelenlétét, így ír erről:
„2020 elején vettem észre először rágásnyomaikat Székesfehérvár Palotavárosi Gaja szakasz árvízvédelmi töltései között”


Vadkamerás felvételeken 2020. decembere és 2021.februárja között, majd 2021. október végétől látta a hódokat.
„2021. decemberi felvételen 3 példány, vadkameráért menet hallottam csobbanásukat, de nem láttam egyszer sem. 2022. januárjában egy felvételen egyszerre öt hódot sikerült látni.”
A területen végzett tereprendezés után is sikerült a vadkamerával végzett észlelést folytatni:
„Ezen a szakaszon az egyik part gyalog nehezen volt járható, 2021 novemberében rendezték a területet, féltem, hogy a hódpár, hód család élettere megszűnik, de kitartanak. Szerencsére és az enyémre is, ott maradt fehér, a töltésen átnyúló ezért levágott ezüst nyár, amit elhordanak és most ez egy biztos helye a vadkamerás felvételnek.”
