A hódok jelenlétének számos nyomáról küldött észlelést Tóth Ágoston felhasználónk 2022-ben. Beszámolója alapján a patak mentén végigsétálva számos hódrágást, hódvárat, kotorékbejáratot, beszakadt üreget is talált a területen.

„A hód életnyomok az új-ebergényi kastélyszálló parkjától folyamatosan követhetőek voltak folyásirányban ÉK felé, a Gyöngyös patak keleti irányú kanyarulatáig (tovább nem jártam be a terepet). A patak települési szakasza a kastélytól a Dózsa György utcai hídig nem bejárható.”
A régebbi nyomok alapján úgy becsüli, hogy 2015-2018 óta jelen vannak a hódok a Gyöngyös patakon:
„Kidöntött fűzfák hajtásrendszere alapján becsültem, 6-7 évesnek tűnő rágások is előfordulnak”

Tóth Ágoston megfigyelései alapján a hódok DNY-i irányba haladva vették birtokukba a területet:
„Legalább 3-4 beszakadt üreget és a várakozásaimat magasan felülmúló rágásmennyiséget találtam. A rágások ÉK-i irányban régebbieknek tűnnek. A Kozár-Borzó és a Gyöngyös közötti szűkületig jártam be a terepet, hódok a másik patakból is ismertek. Ott gát is van, a Gyöngyös vasszécsenyi szakaszán biztosan nincs.”


2024-ben így egészítette ki megfigyelését:
„A hódok említett, vélt folyásiránnyal ellentétes terjeszkedése tovább folytatódott, idén télen hódrágásokat már a Vasszécseny Gyöngyös utcai hídnál (47.183874, 16.749804) is meg lehetett figyelni.”