Szokatlan megfigyelés egy hódkölyökről

Thomas Szczepaniak HódTérképes adatközlőnk osztotta meg velünk ezt az érdekes, különleges történetet.

„Az egyik legszokatlanabb megfigyelésem, amit valaha láttam a hódcsalád látogatása közben. Te is kíváncsi vagy, hogy mit látsz? Én is az voltam.

Fotó: Thomas Szczepaniak, forrás: HódTérkép program, HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont

Először egy felnőtt egyedet láttam fényes nappal, amint meglehetősen nagy távolságra úszott, és közben pedig végig a víz felett tartotta a fejét (ami eléggé szokatlan).

Fotó: Thomas Szczepaniak, forrás: HódTérkép program, HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont

Majd amikor a második útját tette meg, láttam, hogy valamit, vagy még inkább valakit visz magával. Ez a felnőtt hód a 3 hónapos kölykeit költöztette át új helyre, mert az emelkedő vízszint miatt a kotorékuk víz alá került.

Fotó: Thomas Szczepaniak, forrás: HódTérkép program, HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont

Ebben a korban a hódkölykök már tudnak úszni és ugyanúgy táplálkoznak, mint a felnőttek, így azt hiszem a felnőtt hód az időspórolás és a veszélyek elkerülése érdekében ragadta tarkón a kölyköket és vitte őket egy kis utazásra.

Fotó: Thomas Szczepaniak, forrás: HódTérkép program, HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont

Tudtátok, hogy az újszülött hódokat speciális bundájuk a víz fölött tartja és megakadályozza, hogy elhagyják a kotorékot? Mégis, nem sokkal a születésük után már képesek úszni.”

Thomas Szczepaniak