Hódmonitoring – Kácsi-patak

November hónapban Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves vármegye kisvízfolyásain végeztem hódállomány- felmérést.

A monitoring során a Kácsi-patakot is vizsgáltam, a 3-as út és Kács település között. A bükki forrásokból táplálkozó patak természetvédelmi szempontból is jelentős, a melegvizű forrásokban több különleges vízicsigafaj él, például a 2015-ben felfedezett, endemikus, védett kácsi patakcsiga (Bythinella thermophila), vagy a kizárólag a Kárpát-medence melegvizű forrásaiban élő, fokozottan védett fekete bödöncsiga (Theodoxus prevostianus).

A felmérést a 3-as úttól indulva, észak felé haladva végeztem. A kezdeti szakaszon, a művelt mezőgazdasági területek között levő keskeny patakmeder partján, már az első métereken rágásnyomok jelezték a hódok jelenlétét, majd hamarosan az első gátakat is megtaláltam. Ahogy egyre sűrűsödtek a rágásnyomok, hamarosan a territóriumokhoz tartozó hódvárat és üregeket is regisztráltam.

A felmérés kezdeti szakaszán a patak látképe. Fotó: Kanizsay Borbála
Vízduzzasztás kisebb gátakkal. Fotó: Kanizsay Borbála
Hódvár. Fotó: Kanizsay Borbála
Üreg bejárata. Fotó: Kanizsay Borbála

Ezt követően közel fátlan, nádassal sűrűn benőtt patakszakasz következett, ahol nem találtam hódra utaló nyomokat.

Fotó: Kanizsay Borbála

Továbbhaladva hamarosan újabb hódterritóriumba érkeztem. A régebbi és újabb gátakkal duzzasztott vizű patak medre itt már újra fákkal szegélyezett. A parton egy hatalmas beszakadt üreg éppen renoválás alatt volt, a hód már elkezdte rá- és behordani a takarásra használt ágakat, így feltételezhetően ott hamarosan hódvár lesz látható.

Fotó: Kanizsay Borbála
Fotó: Kanizsay Borbála
Beszakadt üreg, renoválás alatt. Fotó: Kanizsay Borbála

A hódterritóriumot elhagyva újabb „lakatlan”, fátlan patakszakasz következett, egészen Tibolddaróc határáig nem találtam hódnyomokat.

Fotó: Kanizsay Borbála

A település szélén néhány gát jelezte, hogy ott már dolgozik egy hód, valamint egyedi védelemmel ellátott fák is árulkodtak arról, hogy már konfliktuskezelésre is szükség volt.

Fotó: Kanizsay Borbála

Tibolddaróc belterülete a patakmeder teljes burkolata miatt hódélőhelynek alkalmatlan, nyomokat nem találtam.

A települést elhagyva újabb két territóriumot tudtam azonosítani. A területen a gátakkal jelentősen megemelt vízszintnek köszönhetően a patakmenti mezőgazdasági területek talajvízszintje is emelkedett, a vizes-saras földeken gyalog is alig lehetett átmenni. Ezután, egészen Kácsig, egyre ritkultak a rágásnyomok.

Jelentős vízduzzasztás nagyméretű gáttal. Fotó: Kanizsay Borbála
Többletvízhatás a duzzasztás melletti földeken. Fotó: Kanizsay Borbála
Fotó: Kanizsay Borbála

A patak bejárt, nagyjából 10 km-es szakaszán összesen 5 territóriumot, 34 gátat és 3 várat sikerült azonosítani.