Hódmonitoring – Laskó patak

A novemberi hódállomány-felmérés során a Laskó pataknak az Egerszalóki- víztározó és Kerecsend település közötti szakaszát jártam végig. A bejárt szakaszon a patak töltésekkel határolt, közel egyenes, mély mederben folyik.

Fotó: Kanizsay Borbála

A víztározó alatti szakaszt elhagyva a lakott terület peremén, folyásirányban haladva rögtön az első métereken felfedeztem a hódok nyomait. Régebbi gátak, beszakadt üregek és egy régi vár maradványai jelezték, hogy a kertek alján végigfutó patak ezen szakasza régebben aktívabb hódélőhely volt.

Régi gát. Fotó: Kanizsay Borbála
Beszakadt üreg. Fotó: Kanizsay Borbála

Onnantól, ahogy a lakott részek és a patak közötti távolság megnő, aktív hódélőhely nyomait találtam, a szakasz első territóriumát be is tudtam azonosítani. A territórium a duzzasztott vizét egy nagyméretű, a becslés alapján 130 cm magas gátnak köszönheti. Az alvízi rész medréből készített képeken jól látszik a gát túlfolyója és a mögötte felduzzasztott víztömeg is.

A kép bal oldalán jól látható a hódgát túlfolyója. Fotó: Kanizsay Borbála
Fotó: Kanizsay Borbála
Fotó: Kanizsay Borbála

A következő territóriumban több kisebb gátat, rengeteg rágásnyomot és egy várat is találtam.

Egerszalókra beérve újra a kertek alján fut végig a Laskó. A nagy mennyiségű rágásnyom, az üreg és a vár segítségével beazonosítható egy territórium, amelynek déli részén újabb nagyméretű, közel 130 cm-es magasságú gát duzzasztja a vizet. Annak ellenére, hogy belterületen, épített környezetben helyezkedik el a gát (az egyik helyi szálloda közvetlen közelében), jelenleg konfliktushelyzet nem alakult ki, a patak medre mélyen bevágódva halad, a duzzasztott víz nem lép ki a mederből.

Hódgát egy szálloda szomszédságában. Fotó: Kanizsay Borbála

A település sűrűn beépített részén nem találtam hódra utaló nyomokat, az utolsó házakat elhagyva viszont rögtön újabb territóriumokat regisztráltam, kisebb-nagyobb gátakkal, várakkal, üregekkel.

Hódvár. Fotó: Kanizsay Borbála
Hódcsapa. Fotó: Kanizsay Borbála
Fotó: Kanizsay Borbála
Fotó: Kanizsay Borbála

A termálvíz patakba folyása után egy jó darabig semmilyen hódéletnyomot nem találtam, majd egészen Demjén településig is csak elszórtan.

Az egerszalóki termálvizet a patakba vezető csatorna és a Laskó találkozása. Fotó: Kanizsay Borbála

Érdekes, hogy valószínűleg nem a felmelegedett patakvízzel lehetett a hódnak problémája, hiszen lentebb, a demjéni termálfürdőből kivezetett termálvizes csatorna viszont végig volt gátalva.

Az demjéni termálvizet a patakba vezető csatorna és a Laskó találkozása. A csatornán hódgát. Fotó: Kanizsay Borbála
Régi kéregrágott fa a termálvizet a patakba vezető csatorna partján. Fotó: Kanizsay Borbála
Beszakadt üreg a termálvizet a patakba vezető csatorna partján. Fotó: Kanizsay Borbála

Demjéntől délre újra aktív hódélőhelyeket találtam, 3 territóriumot sikerült azonosítani.

Fotó: Kanizsay Borbála
Hódvár. Fotó: Kanizsay Borbála
Fotó: Kanizsay Borbála

Ezen a szakaszon a patak roppant mélyen bevágódott mederben, töltésekkel védett művelt területek között halad, helyenként szakadó partfalakat kialakítva.

Régi, működő gát, növényzettel borítva. Fotó: Kanizsay Borbála
A növényzettel borított gát vonalában kialakult szakadó partfal. Fotó: Kanizsay Borbála

A patak bejárt, közel 9 km-es szakaszán 8 territóriumot, 26 gátat és 5 várat sikerült azonosítani.

A bejegyzést készítette: Kanizsay Borbála