2025.10.13-án, számos szóbeli és terepi egyeztetés után, a Csömöri-patakon elkészült hazánk harmadik, engedélyes és szakszerűen kialakított hódgát-csőátvezetése. A helyszíni állapotok alapján leginkább megfelelő módszerek kiválasztása és az eszközök beépítése több intézmény és szervezet együttműködésével valósult meg. A különböző szakemberek előzetes tapasztalatai szakszerű megvalósítást tettek lehetővé.

A Csömöri-patakon élő hódcsalád több gát segítségével a számára megfelelő vízszintet állított be. Ennek következtében a patak felett áthaladó vasúti pálya mellett párhuzamosan futó, a pálya víztelenítésére szolgáló talpárokban megjelent a víz. A problémát a MÁV Csoport szakemberei jelezték a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM), mint a kisvízfolyások karbantartásáért felelős szervezet számára.

Pest Vármegyei Kormányhivatal Természetvédelmi Hatósága a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak javaslata alapján engedélyt adott a hódgát vízszintszabályozóval való ellátására.

A terepi és szóbeli egyeztetések után, a megbeszéltek alapján a FCSM telephelyén előzetesen kialakították az ún. vasketrecet, amely tulajdonképpen egy betonacél hálóból kialakított 1,6 m-es átmérőjű és 2 m magas henger alakú hordalékfogó rács, illetve beszereztek 2 db 6 méteres hosszúságú, 20 cm-es átmérőjű műanyag csövet.
Október 13-án reggel a helyszínen megkezdődött az eszközök beépítése. Első lépéskén beemeltük a vasketrecet a hódgát felvízi oldalára, majd ott búvárok segítségével megkerestük a stabil rögzítésre alkalmas aljzatot és kimértük a gáttesttől való ideális távolságot.


Itt fontos szempont volt, hogy a vasketrecet az aljzathoz stabilan és erősen tudjuk rögzíteni a későbbi elmozdulás elkerülése érdekében, illetve, hogy a csövek az alvízi oldalon annyira túllógjanak a hódgáton, hogy a hód a későbbiekben ne tudja azokat a gátba való beépítéssel lezárni. Ezután a vasketrecet kivágtuk olyan magasságban, ahová a csöveket beillesztve a kellő vízszintcsökkenést lehet elérni.

A kivágott részbe beillesztettük a csöveket, amelyeket dróttal egymáshoz, illetve a vasketrechez is rögzítettünk.

A könnyebb víz alá helyezés érdekében a műanyag csövekbe kis lyukakat fúrtunk. Ezután kézi erővel kismértékben megbontottuk a gátat, majd bontott részre helyeztük a csöveket. Ezt követően a vasketrecet a tetején levő ajtón keresztül behelyezett homokzsákokkal és súlyként szolgáló kis betonelemek segítségével rögzítettük az aljzathoz.

A csöveket pedig szintén egymással összekötött betonelemekkel és homokzsákokkal rögzítettük a gáthoz.


Végeredményként egy nagyon esztétikus, alig észrevehető csőáteresz-beépítést sikerült kialakítani. A vízszintszabályozó beépítésével egy valóban konfliktusos helyzetet sikerült megoldani, remek összefogással és tudástranszfer segítségével pedig egy újabb hazai mintaprojekt valósult meg.
A projektben résztvevő szervezetek:
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága, Fővárosi Csatornázási Művek, Fővárosi Önkormányzat Természetvédelmi Csoport, Fővárosi Önkormányzat Természetvédelmi Őrszolgálat, MÁV Csoport, HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Pest Vármegyei Kormányhivatal Természetvédelmi Osztály.