2025. március 5.
5. Kolpa folyó
A Lutra Intézet hód- és vidramonitorozási programjának egyik helyszínén jártunk. A hód jelenlétét sikerült igazolnunk, a vidráét nem. A Kolpán a vidra ritka, pedig halbőség van, nem tudni tehát, hogy miért csappant meg az őshonos ragadozó állománya. Egy nagy bukót figyeltünk meg táplálékszerzés közben.

Kolpa folyó, tájkép
6. Podturniščica
Szlovénia nyugati oldalán jártunk, ahol egy patak partján ismét beszakadt üregekre és hódvárra bukkantunk. A helyszínen az okozott konfliktust, hogy a hód visszaduzzasztott egy dréncsőbe és megemelte a talajvízszintet. 2024 májusában csőátvezetés épült. Két cső került behelyezésre, melyek 7,5 m hosszúak, 315 milliméter átmérőjűek és fémkosárhoz vannak rögzítve. Megállapítottuk, hogy a beavatkozás óta a kosarat a hód részlegesen eltömítette, de a cső jól működik. A menedzselt gáttól 450 méterre lefelé egy 50 centiméteres duzzasztási szintű gát épült, mely elmosódott, és fölötte a vízszint lecsökkent. Ez a bejárásunkat megelőző néhány hétben történhetett, mivel még iszapos volt a partoldal. Először gátbontásnak gondoltuk, de a hirtelen hóolvadás vihette arrébb a gátanyagot, ami természetes jelenség. A hódhatások a területen szépen érvényesülhetnek, ám a patak szegélyén nincs elegendő nagyságú hagyássáv. A vízfolyást egy keskeny, bokros terület után szántóföld szegélyezi. A mélyszántásban beszakadt a traktor a hódüregbe. A duzzasztás miatt az út rézsűjében is víz jelenik meg. A szabályozott gát duzzasztó hatása több 100 méteren érvényesül, ami mutatja a beavatkozás értékét.

Hódgát-csőátvezetés, Podturniščica

Amikor a szántóföldön a traktor mélyen beszakad a hódüregbe, nem biztos, hogy a hód van rossz helyen…
7. Krka, a Száva mellékfolyója
A Krka mentén vidra életnyomaival találkoztunk, majd hódnyomokat, hódvárat, hódcsatornákat detektáltunk. A folyóról továbbmentünk a Žerjavinski-patakra. A területen a hód általi duzzasztás miatt a víz korábban megtalálta a régi medrét. 2021-ben a vízügy cső átvezetést épített be, ami másfél évig működött. A cső túl alacsonyan volt a mederben, eltömődött és ezt nem pucolták ki, ami közrejátszhatott a szerkezet szétmosódában. Az alvízi oldalon volt egy szükségtelen fémkosár, ami fokozhatta az eltömítődés kockázatát. Fontos tehát, hogy a csőátvezetéseket szakszerűen készítsük el és az állapotukat félévente monitorozzuk.
Az elmosódott gát alatt egy 110 centiméter duzzasztási szintű új gát található. Ami azonban még érdekesebb megfigyelés volt, az egy újonnan megfigyelt mocsár. Úgy véltük, hogy ez a mocsár a patakon átvezető gázló megsüllyedése, annak duzzasztó hatása miatt keletkezett. A mocsarat megkerülve azonban izgalmas felfedezést tettünk. Ezt a mocsarat a hódok hozták létre. Följebb a patakon találtunk egy 40 cm magas duzzasztási szintű gátat, ami felülről árasztotta el a területet. A mocsárban hódcsatornákat, körülötte pedig az erdőben rágásokat figyeltünk meg. A hód az erdőben tölgyet, bükköt, erdei fenyőt és gyertyánt is rágott.

Krka folyó, tájkép hódcsatornával

Hódmocsár a Žerjavinski-patak mentén
A tanulmányút a HUN-REN Kutatói Mobilitási Program támogatásával valósult meg.
A helyszíneket Martina Vida mutatta be a szerzőnek.
Fotók és szöveg: Juhász Erika
Szakmai áttekintés: Martina Vida
A tartalom szerzői jogi védelem alatt áll.